Buckalakók

A taszkenek a Tatooine-on őshonos cseppet sem barátságos népség. A taszken portyázóknak is nevezett buckalakók a javákkal ellentétben nem alakítottak ki túl jó viszonyt a telepesekkel, ott ártanak a földrablóknak tartott külvilágiaknak ahol csak tudnak, a kegyetlen és vad sivatagi rablókkal nem ajánlatos kukoricázni. Vastag szövet kapcákkal, homokálló fejvédővel, védőszemüveggel és szűrőmaszkkal védik magukat a nap és a homok ellen. Hosszú köpenyük nem akadályozza őket a mozgásban és jól szellőzik. Keveset tudunk róluk, bár voltak akik megpróbálták megfigyelni őket de a taszkenek nem engedték vizsgálgatni magukat, a vállalkozó kedvű megfigyelők elriasztására legalább annyira hathatós, amennyire gátlástalan eszközöket használtak. Néhány fajkutatónak az volt a meggyőződése, hogy a taszkenek rokonságban állnak a javákkal. Ezt a feltételezést azonban a tudósok többsége elvetette. A taszkenek szorosan a testükre csavart rongyokkal védik testüket, kelmecsíkokat csavarnak magukra múmiaformán a forró Tatooine ikernapjai ellen. Nem egykönnyen lehet őket megijeszteni, keménykötésű agresszív nép. Az emberi telepesek nem kis szerencséjére csak csekély számban élnek a Tatooine-on, s a legelhagyatottabb részekre vonultak vissza, hogy ott folytassák nomád életmódjukat. Az emberek ennélfogva csak ritkán találkoznak a taszkenekkel akik beérik évente néhány ember legyilkolásával. A taszkenek törzsi közösségekben élnek de ezek a törzsek is állandó háborúságban állnak egymással egy-egy jobb területért vagy a nőstényekért.

A buckalakók időnként fegyvereket is lopnak de mind a mai papig megtartották hagyományos kézifegyvereiket a közelharchoz melyek egyszerű készítésűek mégis halálosak. A taszkenek élénk jelbeszéd révén kommunikálnak mely morgásokból és kézjelekből áll, amit kevés idegen érthet meg.

A hím és nőstény buckalakókat szinte lehetetlen megkülönböztetni egymástól, mivel egész testüket rongyok és sisak fedi, de nem is igen tesznek különbséget a nemek között, ennek csak a házasságok idején kerülnek előtérbe.

Általában banthaháton közlekednek a sivatagban, a taszkenek igen szoros kapcsolatban állnak a bantháikkal, mentális kapcsolat van köztük, a viszonyuk olyan mint egy szimbiózis vagy mint egy házasság. Ha a pár egyik tagja elpusztul akkor a másik már nem lesz teljes, az ilyen taszkeneknek többé nincs helye a buckalakók társadalmában, kitaszítják a sivatagba. De szerintük ha a halott bantha lelke úgy akarja akkor a taszken rátalál egy magányos banthára a sivatagban és dicsőséggel tér vissza népéhez, de ha a halott lelke azt akarja, hogy kövesse őt akkor a taszken haláláig a sivatagban fog kóborolni.

A buckalakók rendkívüli mértékben tisztelik a tradíciókat. Történeteiket, legendáikat a mesemondó mondja el nekik akit ők választanak a törzsből. Általában egy fiatalt választanak maguk közül aki haláláig a törzs mesemondója marad. Ha egyszer elmondott egy történetet akkor annak a szövegén soha többé nem szabad változtatni. Amennyiben a fiú hibát vét, csupán egyetlen szóval eltér az eredeti szövegtől az idősebb mesemondó a mestere a földre üt és a taszkenek abban a pillanatban megölik a növendéket. Úgy vélik, hogy a történet megváltoztatása istenkáromlás.

A sivatagban kemény az élet, aki itt hibázik az elpusztul. Ez a környezet hozta létre a buckalakókat, meg kellett tanulniuk, hogyan maradhatnak fenn ilyen körülmények között. Általában nomád életmódot folytatnak mégis sok buckalakó törzs visszatér a kiégett föld egy kis szegletébe ahol kivárják a homokviharokkal teli évszak végét.

A taszken támadások hírhedtek a Tatooine-on, néha csak magányos utazókat, néha egész településeket támadnak meg, a telepesek idővel mégis megtanultak védekezni ellenük, kevesen tudják például, hogy a híres Mos Eisley kantin eredetileg óvóhelynek épült a taszken betörések ellen.